Baj van! Cukorbaj! Mit tegyél, hogy ne érintsen a népbetegség?
A cukorbaj jól kifejezi a helyzetet. Baj. Nem betegség, még akkor sem, ha úgy éled meg. Azzal pedig, hogy cukorbetegségnek nevezik, előkészítik a tudatodban a gyógyszerezés szükségszerűségét.
A 2-es típusú cukorbaj a kérdéses, az 1-es típusú cukorbetegség az más. Sajnos egyre többen érintettek a gyermekkori, azaz az 1-es típusú betegséggel is. De az ő egészségük minősége is javítható.
Az időskori cukorbaj, nagymértékben terjed a fiatalok között is, így változott az elnevezése 2-es típusú cukorbetegségre, mert már nem csak az idősebb rétegeket érinti, okafogyott lett az időskori elnevezés. A cukorbaj pedig egyre nagyobb probléma: NÉPBETEGSÉGgé nőtte magát.
Áldás, vagy átok a bőség? (Ez egy költői kérdés.)
Édes Élet! Dolce Vita! Cukorral! Mézzel? Cukorbaj járvánnyal?
AHHH! Édes Élet!
Már nem tudsz cukor nélkül élni. Nem hagynak!
Hidd el, nem hagynak!
Körülvesz a társadalom befolyása, és arra folyik az életed, lassan csörgedezve, mint a méz, ahova a környezeted irányítja.
Hatást gyakorolnak rád!
Már nem vagy okozó a saját egészséged fölött, mert nagy erőfeszítést igényel okozónak lenni.
Sodródni a cukorfolyammal, na, az nem nehéz! Beleragadni a mézbe. Az sem.
A cukorbetegség népbetegség. Baj van! Cukorbaj!
Hogyan érd el, hogy ne érintsen a népbetegség?
Cukorbetegség, reflux, magas vérnyomás egy tőről fakad, betegre esszük magunkat.
Pedig a gazdagság mutatója ma már nem a gazdag étkező asztal. Azt valahol a múlt évszázadban elhagytuk.
A cukorbaj népbetegség.
3 teendő, hogy Te ne légy érintett.
#1. teendő:
Légy mértékletes. A mérték a kezed, a markod, a tenyered. ( erről ITT)
#2. teendő.
Fogyassz étrend kiegészítőket, vagy gyógyteát. ‘Cukorteát’ ITT.
A 2-es típusú cukorbetegséget csak az szünteti meg, vagy fordítja vissza, ha drasztikus szénhidrát csökkentésbe kezdesz az étkezés terén. Nem akarod elhinni, ugye? Azt mondták- most szándékosan általánosítok: az orvosod, a média, a kórházban, a dietetikus, a szomszédasszony….-, hogy a cukorbaj nem gyógyítható, de nyugi, gyógyszerrel sokáig kezelhető, és különben is van még az inzulinozás.(ez nem a helyes út.:-( bárki is mondja, mert benn tart a betegségedben és gyógyszer ide, gyógyszer oda nem gyógyulsz meg. A gyógyszer neve hamis ígéret.:-(
Néhány étrend kiegészítő segíthet a vércukorszint normalizálásában, leginkább a kezdeti nem túl magas, ámde már nem egészséges helyzetben.
-Segíthet elviselni a cukorfüggőségtől való megszabadulást.( mert függő vagy, észrevétlen, de az vagy! Jaj: Én is. )
-Segít türelmet tanúsítani neked, amíg újra egészségesen élhetsz.
-Normalizálja a pajzsmirigy, és a mellékvese működését. Mindkettő diszfunkciója okozhat cukorbajt, inzulinrezisztenciát( Hihetetlen? Pedig szelén, D-vitamin, króm, cink, magnézium, Bkomplex, – látszólag és általában nem konkrétan a cukorbetegség gyógyítói, áttételesen azonban igen! Ez azonban orvosi kérdés: kérj segítséget olyan orvostól, aki csak akkor gyógyszerez, ha muszáj, addig meg meggyógyít vitaminokkal, ásványi anyagokkal,nyomelemekkel, diétával. Van ilyen: dr.nanasi@t-online.hu)
Az egészségesen élni nem azt jelenti, hogy ugyanúgy, mint eddig.
A cukorbaj gyógyszerekkel éppen az a baj, hogy hamis ígéretekkel kecsegtetnek. Azokkal sem élhetsz úgy, ahogy eddig.
Nem élhetsz ugyanúgy, mint a betegséged előtt.
A gyógyszerek neve megtévesztő, mert nem gyógyítanak. Orvosság, mert az orvostól kapod, vagy patikaszer, mert ott veszed, de nem gyógyszer.( különösen igaz ez a cukorbaj gyógyszerekre. Mielőtt megkövezel: amikor kell, akkor kell, a gyógyszer áldás, életben tart ( 1.típ cuk bet.), de sokkal többször bújtatnak a gyógyszer mögé mindannyiunkat, mint ahányszor kellene. )
#3. teendő:
Fogyassz gyógynövényeket, gyógynövény teát.
Ami segíthet, az néhány jól kiválasztott gyógynövény, azok főzete, vagy maga a növény. A fahéj, a gymnema, az eperfa levél, a babahéj, a fecskefű, mikro alga igenis használhat. A keverék jól összeállítva áldás a mindennapjaidban. Olcsó, finom, hatékony.
De nem óriás mennyiségű finomított szénhidrát mellet, és nem cukorfogyasztás, és alkohol mellett.
Ugyanis ezek nagyon gyorsan alakulnak glükózzá, a vércukor szintet meglökik.
Indul az inzulin-cukor óriáskerék, egyszer fönn, egyszer lenn.
Vázlatosan: az ALGA HATÁSAI a 2-es cukorbetegségre
A mikro alga készítmények Európában csak az utóbbi évtizedben lettek elérhetők, élettani hatásukat azonban jól ismerték a korábbi évszázadok népei.
A mikro alga hatásai összetett folyamat révén érvényesülnek. A Chlorella Vulgaris és a Spirulina alga is nagy fehérje, és rost tartalmú. A fehérje lassan emésztődik és nem vált ki nagy inzulin hatást, étvágycsökkentő hatása révén kevesebb szénhidrátot fogyaszt, aki algát eszik.
A cukorbetegségben az a cél, hogy olyan élelmiszereket fogyassz, amelyek kicsi inzulin választ adnak.
Egyrészt, mert valószínűleg az inzulin termelő sejtek egy része sérült, és nem működik. ( az 1-es típusúnál nagy,akár 100 %, a 2-es típusúnál kevesebb) Ezért, ha nagy cukor tartalmú étel kerül a gyomorba, és az gyorsan glükózra bomlik, mint a répacukor, vagy a finomított szénhidrátok esetén például a kenyér, akkor a sérült inzulin termelő sejtek nem tudnak elegendő inzulint termelni, hogy a cukrot kivegyék a véráramból.
A cukor sokáig magas koncentrációban lesz jelen a vérben, ez ijesztő szövődményeket okoz.
A glükóz a vér haemoglobinjához csatlakozva néhány órán belül stabil vegyületet képez, csak akkor válik le, amikor elbomlik az adott vértest. Ez kb. 3 hónap, addig a kapcsolódott vérmolekula nem látja el kellő intenzitással a feladatát, az oxigén szállítást. Ezt mérik az un.Hemoglobin A1c véreredménnyel.
Másrészt a gyorsan cukorrá bomló élelmiszerek után gyors éhezést jelez az agy.
Ha még van elegendő működő béta sejted, akkor hirtelen sok inzulint szabadít fel a hasnyálmirigy, gyorsan bepumpálja a sejtekbe a cukrot, többet is, mint kellene, és a lecsökkent vércukor szint miatt szédülés, és újra éhség áll be.( ezt jól megcsinálja a tej, magas glikémiás index nélkül is, a tej tiltott kellene legyen a cukorbaj érintettjeinek. erről ITT)
Pedig a gyomrod még lehet, hogy tele van.
Az agy jelzi az éhséget, nem az üres gyomor fog korogni.
A fenti folyamat így működik egészséges embereknél is, ezért éhezel meg sütemény, vagy krumplistészta után.
A sok bepumpált glükózt nem tudják elhasználni a sejtek, és raktározás indul meg, az izomsejtek is elzsírosodnak, a zsírsejtek föltelnek, a májad is zsírosodni kezd.
Hogyan kerüld el a hízókúrát mikro alga támogatásával?
Az a megoldás tehát, hogy lassan emésztődő, élelmiszert eszel (ez az alacsony GI élelmiszerek*), olyat, ami nagyon kis mennyiségben, lassan adagol glükózt, amit a hasnyálmirigy akár kevés ép sejttel is el tud látni, illetve mindig csak kevés inzulint kell biztosítani a szabad cukor molekulák felhasználásához.
A mikro alga hatásai közül egyik, hogy csökkenti az élelmiszerek felszívódási gyorsaságát, és mivel természetes rost, maga is lassan szívódik föl. A mikro alga hatásai közül a másik fontos a cukorbetegség szempontjából, hogy a mikro alga japánban közismerten vércukor szint csökkentő élelmiszerként van számon tartva. ( nincs tudományos magyarázata, de évszázados megfigyelés, és gyógyszerként alkalmazzák nem súlyos esetekben)
A mikro alga nem képes ellensúlyozni a nyugati típusú cukorfogyasztást, de diéta mellett 2-3 egységgel képes csökkenteni a vércukor szintet, ami egy közepesen beteg állapotnál akár az egészséget is megcélozhatja. 8-ról 6-ra, az egy jó eredmény. Ha kiegészíted egy jó cukorteával, akkor lehet, hogy nem is kell gyógyszer!
A mikro algák omega3 tartalma segíti az erek rugalmasságának megtartását, ezzel éppen ellene dolgozik a cukorbetegség szövődményeinek. Annyira sok az omega3 tartalma, hogy a termesztést éppen a bio-olaj előállítás miatt fejlesztették profi szintre. Később jött számításba az értékes anyag emberi fogyasztása.
Az alga hatásai között kiemelendő a Chlorella Vulgaris CGF, azaz növekedési faktora, ami a sejtosztódást támogató rendszer, nagyban segíti a regenerálódást, akár a nem elpusztult, de hibásan működő béta sejtekét is.
A cukorbetegség területén jól behatárolható, amit el kell érni ahhoz, hogy a szervezet újra működjön.
Nem azt találgatjuk, hogy az inzulin folyamatokat kell-e normalizálni, hanem azt hogy ezt hogyan támogatják az étrend kiegészítők, és a gyógyteák.
A cukorgyógyszerek, és az inzulin adagolás természetes helyettesítője a szénhidrátszegény diéta. Ez tény!
Ami ennek megvalósítását támogatja, az igenis diabates betegség, a cukorbaj elleni támadás, legyen az egysejtű mikro alga, vagy gyógytea.
Az inzulinozás ellen szól – és nem kell elfelejteni, hogy minden 2-es típusú cukorbeteg erre tart-, hogy a mesterséges inzulin elindíthat egy autoimmun folyamatot a saját maradék béta sejtek, az inzulin receptorok, és maga az inzulin ellen is.
„Az inzulinkezelés azoktól, akiknél elindul az autoimmun folyamat, elveszi a lehetőséget, hogy egy nap ráébredjenek arra a hazugságra, hogy a 2-es típusú cukorbetegség életre szóló krónikus betegség volna, és mondjuk kedvük támad meggyógyulni. Ha már átalakultak 1-es típusú cukorbeteggé, a felismerés sajnos elkésett.
Erős a gyanú, hogy a szintetikus inzulin, mivel csak hasonlít az emberi (és a korábban használt sertésinzulinra), de nem azonos szerkezetű vele, felelős az inzulinkezelés elindította autoimmun folyamatért. De ezzel nem lehet mit kezdeni, ha egyszer ma már sertésinzulin nem kapható.”
Mágikus visszacsatolás a bélbaktériumoktól? Tudod hogyan hat ez a cukorbajra ?
A mikro alga hatásai mellet szól az az elmélet, hogy a bélflóra baktériumai megetetik velünk, amire nekik szükségük van. Azaz föltelefonálnak az agynak, és egyszerűen azt fogod kívánni, amit jól tudsz emészteni.
Ha egysíkú a táplálkozásod, és ez többnyire a szénhidrát túlsúlyt jelenti, az emésztést segítő bélflóra egysíkúvá válik, kipusztulnak azok a törzsek, amelyeket nem táplálsz, és ezek helyét átveszi a maradék.
Fáradtságos, és fájdalmas feladat a bélbaktériumok változatos visszatelepítése. Ezért szólnak a pro-, és prebiotikumok mellett a reklámok.
Hiába akarsz áttérni szénhidrátszegény táplálkozásra.
Elbuksz a diétában, ha emésztési problémáid vannak.
Erről még a dietetikusok, és a fogyókúra ‘guru-k sem nagyon beszélnek. A függőség leküzdéséről pedig most nem polemizálok, az egy hosszabb gondolatsor.
Az mikro alga kiváló probiotikum, életben tartja, és táplálja a hasznos bélflórát.
És még egy előny a diabeteseknek: az alga természetes multivitamin forrás. Az emberi szervezet bármely anyag hiányát éhségként érzékeli, ugyanis az elmúlt 50 évvel ezelőttig kizárólag élelemmel lehetett pótolni a mikro-tápanyagokat, nem volt vitaminkapszula a konyhai kredencekben.
Ha organikus, tápegész élelmet veszel magadhoz, nem alakul ki vitaminhiány, vagy lassan megszűnik.
A mikro alga kiválóan alkalmas erre, szinte az egész vitamin, és ásványi anyag paletta benne van egy sejtben, szinergikus, egymást támogató, jól felszívódó formában. Kikerülheted vele a funkcionális éhezést, ami, lássuk be cukorbetegség esetén nem utolsó szempont, hiszen a diabtesesek többsége túlsúllyal küszködik.
A 2. típusú diabates megszüntethető.**
Használd a mikro alga alapú szisztémát, a DiabeNiX rendszert. 3 oldalról támogatja a sikeredet, és az egészségedet.
Segítség a bajban. És működik.***
Jó egészséget! Pontos ismereteket! Greenlife.hu Webáruház
Folytatom: 🙂
Virág Éva alga-,és vitaminszakértő
reflux tanácsadó
*A méz 95-98%-a cukor. Sosem ártott az embernek, mert nem lehetett évi 40-50kg mézhez hozzáférni fejenként( manapság ennyi cukrot számolnak egy főre). A méz cukorbetegség esetén is fogyasztható, mert fruktóz alapú, nem játszik az inzulinkörben szerepet. Persze hasonlóan a fruktózhoz, a mértéktartás elengedhetetlen, mert attól, hogy kikerüli az inzulin kört, még hízlal, főleg azzal a téves tudattal, hogy korlátlanul fogyasztható.
**Glikémiás index: (rövidítve: GI) az egyes élelmiszerek vércukoremelő képessége a szénhidráttartalmukkal egyező mennyiségű szőlőcukorhoz (néha a fehér kenyérhez) képest, százalékban kifejezve. (Vércukorszinten a vér szőlőcukortartalmát értjük, bár más cukor, elsősorban gyümölcscukor is található benne.) Jelentősége fogyókúrázók és 1-es, 2-es típusú cukorbetegek esetén a legnagyobb.
**A táplálék kiegészítők nem helyettesítik a vegyes étkezést, mindenkinél egyéni eredmények várhatók.Mindenképpen kérj orvosi támogatást!! A cukorbetegség nem játék, életveszélyes állapot is kialakulhat!
forrás:
0, https://www.tenyek-tevhitek.hu/ha_cukorbeteg_ideje_eszbe_kapnia_mert_a_kapott_gyogyszerektol_es_inzulintol_egyre_romlanak_az_eletkilatasai.htm
1, FAIL: Diabetes Medication Isn’t Working. So What Does?
2, Insulin Doubles Death Rate in Type 2 Diabetics: Study
3, GMO Insulin Causes Type 1 Diabetes in Type 2 Diabetics, Study Finds
4, https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/szenhidratok-ujraertelmezese.php
Virág Éva
alapító, tulajdonos: greenlife.hu
Elkötelezett természetvédő vagyok, és bioboltosként elkötelezett a természetes anyagokkal gyógyulás mellett. 11 éve foglalkozom táplálék kiegészítőkkel. Meggyőződésem, hogy nagyon sok esetben gyógyszerek nélkül is gyógyulhat az ember.
A témához kapcsolódó cikkek:
Kollagénből: édesítő glicin?
Az édes ízek imádása genetikailag kódolt az emberben. ha van jó alternatíva, akkor a glicin az lehet, a mértékkel kívánt édes étel glicin használatával, már elérhető.
Édes kérdés. Milyen édesítőszer a jó neked?
Az biztos, hogy a cukorfogyasztást csökkenteni kell. Mit tegyél, és mivel helyettesítsd? Melyik édesítőszer jó, melyik finom, melyik édesítőszer biztonságos, és melyik édesítőszer árt? Érdekel?
Elhízás járvány. Mi az oka valójában?
Elhízás járvány. Mi az igazság, ami a rejtély mögött megbújik. Rejtély-e, vagy csak félrevezetés. Vagy itt is van egy összeesküvés elmélet?
Mondhatnád, hogy a túlevés a gond. Mondhatnád, hogy a haspuffadás utána. Azt is, hogy semmi gond az ünnepi lakomával, attól ünnep az ünnep. Pedig bizony, a kövérség, és a diabetes alapja is lehet.
Így volt ez évezredekig...diabetes nélkül
... korábban- vadászó gyűjtögető korunkban- a nagy lakoma volt az ünnep, azaz amikor nagyvadat ejtett a közösség, azt megünnepelték, és elfogyasztottak mindent, amit csak bírtak, azért is, mert nem tudták tartósítani.Mi, az EMBER, degeszre ettük magunkat.
Ahogy társadalmilag fejlődött az ember, tartalékolni tudott, az ünnep természeti jelenségekhez kötődött, azt felszabadultan, dínomdánommal tették emlékezetessé azt.
Ahogy a mai gazdagságot, és technikai fejlettséget elértük -mi az emberiség-, minden nap ünneppé vált.
Már ami a fogyasztást, a lakomát illeti. Itt tartunk. Nap, mint nap eszem-iszom van. Aztán nap, mint nap betegség: kövérség, diabetes, szív és érrendszeri problémák.... nem sorolom.
Nem élünk meg ínséget az ünnepek közötti időszakokban.
Boldogra ettük magunkat, most betegre esszük magunkat! Összekapcsolódik a jó érzéssel, boldogsághormont termel a testben a finom étel. Ez axióma. Azaz megdönthetetlen tény. Alapadat.
Vannak ételek, amelyek gyorsan kiváltják a boldogságérzést, és mások lassabban, de a boldogsághormon-löket, mindenképpen megjön.
Nos, ettől tudunk evésfüggővé válni, egyfajta drog-löket ez.
Minél gyorsabb a hatás, annál jobban érezzük magunkat, így be is zárul a kör.
Ha tehetjük, mindannyian eltoljuk az étkezéseinket a gyorsabb boldogság-hatást biztosító ételek felé.
Helyben vagyunk: édességek, csokoládé, cukrok, finomított szénhidrátok minden ételben. Szinte azonnal felszívódó étel-összetevők, amelyek boldoggá, függővé, és beteggé tesznek.
Ezért válik járvánnyá a civilizációs betegségek csoportja. (tudod: a cukorbetegség, a diabetes, a gyomorégés, a reflux, haspuffadás, az elhízás…..)
Nem Te tehetsz róla, de a boszorkánykörön belül vagy.
Az evolúciós fejlődés a boldogságérzet vágya felé kerget, a fogyasztói társadalom ennek kiszolgálásával hajszolja a profitot.
Jövök mindig az összeseküvés elmélettel, de ne úgy képzeld, hogy néhány gonosz találkozik valahol, összeül, és megbeszélik, hogyan legyen nekünk rossz.(és persze nekik jó) Nem, nem, összeülniük sem kell, a tőke természete a lefele húzó spirál, kiszolgál ja a lustaságot, az édességvágyat, a kényelmet, aztán jó kis profitért kiszolgálja , hogy mégiscsak életben akarsz maradni, és mindenek ellenére még egészségesen. Kapsz gyógyszert, vagy legalább ígéretet, hogy csináld csak , amit eddig, majd ez, vagy az megvéd, és nem lesz semmi baj.
Pedig lesz.
Nem, nem egy ünnepi lakomától. De évi 365 lakomától már igen.
Nem a Te hibád! De a Te életed. A Te egészséged.
Ünnepélyes gyomorégés. Lakodalmas betegség minden nap? Na de tényleg? Éppen ünnepek alkalmával beszéljünk erről?
Az ünnep, mégiscsak ünnep! Igen.
Az ünnep attól ünnep, hogy nem mindennapos. Talán attól is, ha ünneplőbe öltözteted a szívedet. ( aztán jól megtömöd a gyomrodat 🙁 )
Azonban, ha el akarod kerülni a gyomorégést, a haspuffadást, a diabetes megriaszt, és nem akarsz cukorbeteg lenni, figyelj a mennyiségre.
Ha szokásoddá válik a falatkázás, a mértéktartás, akkor elkerülhető a meghízás, megelőzhető a diabetes, és a reflux sem fog kínozni. ( igen, tudom, ezek közhelyes mondatok, de annyira igaz, hogy mégiscsak gondold végig)
A finomított ételek csapdája oda vezet, hogy az evés öröméért eszünk, és nem azért, hogy éljünk.
Minden benne van, amiért korábban küzdeni kellett: cukor, só, zsír, ez együtt maga a kéj, és ebből kifolyólag, maga az ördög. Mert alig lehet ellenállni.
Az ördög a részletekben van.
Ebből a nézőpontból ritkán nézünk rá a mai gasztronómiai kultúrára, pedig a cukor, só, zsír hármas jellemző az utcakajákra, és a rafinált kulináris költeményekre is.
Arra biztatlak, hogy egyél finomat, és egyél keveset.
Ezzel azt is mondom, hogy kerüld az utcakaját – erre nem tudok jobb szót, ami kifejezi kissé a rosszallásomat is-, mert egyre művibb, rafináltabb, és egyre nagyobb adagokat adnak, és azt is mondom, hogy kövesd a jóból keveset gyakorlatát.
Csakis tudatos elhatározással lehet ezt csinálni, a dolog természetéből következik, hogy a tudatalattid ellened dolgozik. A tudatalattidat pedig megdolgozzák a reklámok, olyan vágyakat keltenek, amikre nincs is szükséged, majd újabb vágyakat, amik magadtól eszedbe sem jutnának.
Hogyan dolgozz a furfangos tudatalattid ellen, avagy hogyan állítsd az egészséged mellé?
Cselezd ki, elégítsd ki, hallgattasd el!
5 apró trükk: (és még egy módszer ITT)
- Ne ülj le éhesen az asztalhoz. Igyál étkezés előtt egy forró teát. ( a víz nem jó, mert nagyon gyorsan kiürül, és aztán kifejezetten éhségérzetet kelt)
- Igyál egy kollagén koktélt. *A test sok funkcióját támogatja, és kissé megduzzad a gyomorban, lassan emésztődik, hosszan nem leszel éhes, tiszta fehérje, kiegyensúlyozza a vércukor-inzulin ingadozást)
- Ha merítesz az ételből, a mérték legyen az öklöd. Ez általában egy merőkanálnyi. ( ITT a módszer)
- Ne egyél több fogást. Csak egyet egyszerre. Majd 3 óra múlva egy következő fogást.
- És újabb három óra múlva a desszertet.
Így nem leszel csalódott, hogy megvonsz magadtól valamilyen finomságot, mert mindent szabad. Csak mértékkel.
A mérték a tested mércéje: az öklöd, a markod, a tenyered, a kezed.
Eleinte kevésnek fog tűnni, mert a szemed sokkal nagyobb adagokhoz szokott.
Ha mindezt megtámogatod lassan felszívódó szuperélelmiszerrel, például étkezések között rágcsált Alga Tablettával, egy egy pohár kollagénnel, biztosan kicselezheted a tudatalattid ördögét.
Tudj meg többet a szuperélelmiszerekről (bővebben ITT ) amelyek nemcsak az étel mennyiségét segítenek csökkenteni, hanem egyéb pozitív mellékhatással is szolgálják a testedet.
Megszüntetik a funkcionális éhezést, kiegyensúlyozzák a biokémiai folyamatokat, és rendbe teszik az emésztésedet.
A funkcionális éhezés az, amikor nem a kalória kevés, hanem hiányzik 'valami'. Az EMBER tízezer évekig csak evéssel, vagy ivással tudta pótolni a szervezete számára nélkülözhetetlen tápanyagokat. Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, micro mennyiségű 'valamik' ,amelyek hiányában betegek lettek-volna. Úgy jelez a test, hogy éhes, éhes, éhes.
Ma is így jelentkezik a 'valami' hiánya. Éhesség formájában. Bár ma vért vesznek, és próbálják megállapítani mi is hiányzik, olyan összetett a testünk rendszere, hogy azt vagy sikerül megtalálni, vagy nem. Legjobb nagyon összetett élelmiszert fogyasztani ( jó sok értékes szuperélelmiszer alkalmas erre ITT egy ), vagy egy nagyon jól összeállított multivitamint. (erről bővebben ITT)
Most ezt utálni fogod: az ünnep nem a zabálásról szól. A családról, akivel olyan ritkán találkozol, a lelki emelkedettségről, a segítésről, az örömről. ( és persze azért a háziasszonyoknak a jó sok munkáról)
Találj örömteli elfoglaltságot: sétálj a parkban, hallgass zenét, figyeld a madarakat az ablakodból, a jégcsapok hízását az ereszről. Lazíts, lassíts.
Nézd a játszótéren játszó boldog gyerekeket! És mosolyogj!
Ezzel kényelmesen elkerülheted a reflux, a haspuffadás, a diabetes, a cukorbetegség, és számos más civilizációs probléma kialakulását.
Hát ennyire egyszerű! ( persze tudom, hogy nem, de ha ma nem kezded el, holnap sem fogod!)
Dönts magad, most már másképp nézed a tényeket! Greenlife webáruház
MI DOLGOZUNK AZ ÜNNEPEK KÖZÖTT IS! A segítség elérhető!
Folytatom: 🙂
Virág Éva
Alga és vitaminszakértő
Reflux tanácsadó
https://www.tenyek-tevhitek.hu/a_2-es_tipusu_diabetesz_lowcarbra_gyogyul_kezelesre_romlik.htm
*a kollagénről bővebben:
Virág Éva
alapító, tulajdonos: greenlife.hu
Elkötelezett természetvédő vagyok, és bioboltosként elkötelezett a természetes anyagokkal gyógyulás mellett. 11 éve foglalkozom táplálék kiegészítőkkel. Meggyőződésem, hogy nagyon sok esetben gyógyszerek nélkül is gyógyulhat az ember.
Figyelmeztetetés:
A termék hatásai egyénileg változhatnak, a gyártó nem garantálja mindenkinél az egyforma hatásmechanizmust. A leírt adatok kizárólag tájékoztató céllal, a Magyar Alkotmány 61.§-ában rögzített szabad vélemény-nyilvánítás alapján íródtak. Az itt szereplő életmódra és táplálkozásra vonatkozó adatok és ajánlások szabad véleményt tükröznek. Mindamellett, hogy a leírtak szóról szóra igazak, nem minősíthetők diagnózisnak, vagy kezelési javaslatnak. Itt azt kell javasolnom, hogy mielőtt alkalmaznád az itt megfogalmazott dolgokat, keresd föl orvosod, és kérd ki a véleményét.
Figyelem: Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, eredendően nem betegségek gyógyítására hozták létre őket, hanem bizonyos hiányállapotok (vitaminok, ásványi anyagok) kiegyensúlyozására, az étrendből hiányzó anyagok pótlására, esetleg speciális étrenden lévők (fogyókúrázók) táplálkozásának kiegészítésére. A termékek alapanyagaival kapcsolatban leírt információk a hiteles tájékoztatás célját szolgálják, nem utalnak a termékkel kapcsolatos hatásokra, nem vonatkoznak bárminemű betegség kezelésére vagy gyógyítására.